Luxen BONUS - Palacsinták és pocsolyák

Palacsinták és pocsolyák

Rajongói, nem hivatalos fordítás, ebből nekem semmilyen anyagi javam nem származik, az eredeti szöveg Jennifer hivatalos Wattpad oldaláról származik: https://www.wattpad.com/206683033-bonus-scenes-and-extras-pancakes-and-puddles

A fordítást átnézte és lektorálta Fazekas Tímea, itt is örök hálám érte :)

Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni Daemont, az ok, amiért kiakadt, hogy megálltam a postánál felvenni a csomagjaimat. De sajnos, figyelmen kívül hagyni őt szinte lehetetlen vállalkozás. Egészen közel húzódott hozzám, letekerte az ablakot és azok a lehetetlenül zöld szemei rám szegeződtek.

- Mi nem volt érthető számodra abból, hogy egyenesen haza menjünk? Úgy érzem erről már egyszer beszéltünk.

Igen, beszéltünk. Tegnap. – Lehetnek ott könyvek, amik csak rám várnak – mondtam.

- De lehetnek ott arumok is, akik csak arra várnak, hogy felfaljanak téged – sóhajtotta.

- Te itt vagy, szóval minden oké.

Lenyűgöző pillantása az enyémbe mélyedt. – De én próbálom elkerülni ezt a lehetőséget, és nem csak később reagálni rá.

- Én csak ellenőrizni akarom, hogy van-e valami csomagom, szóval…

Motyogott valamit a bajsza alatt, aztán kinyitotta az ajtót és nyújtózkodott egyet - Púp vagy a hátamon.

Erre csak felemeltem és megvakartam az arcom a középső ujjammal.

- Szép volt, Cica – emelte meg a szemöldökét.

Édesen rámosolyogtam, elfordultam és beszökdeltem – igen, szökdeltem – a postára. Hatalmas pocsolya zárta el az utat a posta bejárata előtt, ezzel korlátozva a bejutásomat. Kikerülni hatalmas erőfeszítésemben került volna, így inkább átugráltam rajta, szanaszét fröcskölve ezzel a vizet. Mögöttem Daemon azt motyogta – Olyan vagy, mint egy kétéves.

Felugrottam a járdára, megajándékoztam őt egy ragyogó mosollyal a vállam fölött és beléptem az épületbe. Egyenesen a privát postaládámhoz léptem, amiben egy maréknyi levél és csomag várt. – Juhú! – öleltem magamhoz őket. Felakartam tépni és belelesni mindegyikbe, hogy mi lehet bennük. Nincs ehhez fogható érzés mikor tudod hogy könyvet kaptál a postán,de az nem hogy milyeneket. Mindig olyan érzés ez, mintha karácsony reggel lenne. Becsuktam a kis ajtó, mire megpördülök.

Daemon a folyosó végén vár és rideg zöld szemeivel engem bámult. Volt abban valami, ahogy bámult és hirtelen jobban éreztem a jelenlétét. De az a smaragdzöld pillantás most nem rideg volt, inkább különös. Forró. Perzselő. Eszembe juttatta az Öregdiák bál utáni reggel, amikor vele ébredtem az ágyban és az az érzés…

Ez így nem mehet tovább.

Elsiettem mellette, és vissza tértem a "figyelmenkívül" hagyós taktikámhoz. Kint voltunk, így visszaváltoztam kétévessé és csizmás lábammal beleugrottam a pocsolyába, a közelben mindent összefröcskölve a vízzel.

- Jézus! – ugrott távolabb, de már későn. A nadrágjának egész bal oldala elázott.

Lőttem felé egy vigyort, majd gyorsan az autómhoz siettem, kinyitottam a hátsó ajtót, a csomagokat pedig a hátsó ülésre raktam. Tudtam, hogy mikor ért oda hozzám.

Nem mondott semmit, ami meglepő volt, mert Daemon mindig mond valamit, de éreztem, hogy a közelemben van.

Vett egy mély lélegzetet és torokhangon közölte – Palacsintát akarok.

Abbahagytam a csomagok rendezgetését a hátsó ülésen és a vállam fölött ránéztem. Újra a terepjárójának támaszkodott, a fejét félredöntve engem nézett – nem, várj. Nem engem nézett, a pillantása egészen lentre, az övem alá fokuszált.

Bevágtam az ajtót és szembefordultam vele – Te a fenekemet bámulod?

Daemon nem válaszolt, de lassan, kínzóan lassan emelte rám a pillantását. Intenzív tekintete olyan volt, mintha valóban megérintett volna. A testem bizsergett, egyes pontok jobban mint mások, ahogy a tekintete bizonyos helyeken megpihent, például a nyakamtól délebbre. Mire a pillantása találkozott az enyémmel, én is pocsolyává változtam ott a parkoló közepén, egy párolgó pocsolyává. Ajkai lusta görbülete felbolydította a gyomromban tanyázó pillangókat.

- Sosem tennék ilyet.

Nem hittem neki, kicsit sem. És bosszúsnak éreztem magam attól, ahogy a tekintetétől éreztem magam,sértődöttnek kellene éreznem magam nem felizgatottnak. Várjunk csak. Neem, nem izgatott fel. Cseppet sem. Egy bunkó volt. Egy bunkó aki úgy kivilágított mint egy rohadt Las Vegas-i kaszinó negyed, és letapizott álmában. Teljesen bunkó.

Bunkó.

- Palacsinta – mondja megint.

- Mi van veled meg a palacsintákkal? Miért hajtogatod ezt?

- Van otthon hozzávalód? – kérdezte.

- Igen, gondolom, van.

- Jó – a vigyora kiszélesedett. – Palacsintát fogsz nekem csinálni.

Rábámultam. – Nem csinálok neked palacsintát. Van itt valahol a közelben egy Waffle House. Szerezz magadnak ott palacsintát. Daemon olyan gyorsan mozdult előre, hogy mire egyet pislogtam, már előttem is volt. Utálom, amikor ezt csinálja, és komolyan utálom, hogy elakad a lélegzetem attól, hogy a közelemben van.

- Tudom, hogy van a közelben egy Waffle House, Cica, de az nem olyan, amilyet akarok. – Felemelve a kezét az egyik hosszú ujjával megérinti az orrom hegyét. – Azt akarom, hogy te csinálj nekem palacsintát.

Arrébb mozdultam és bizalmatlanul méregettem. – Nem fogok neked csinálni.

- De fogsz – elfordul, elsétált az autójáig, majd beszállt, de mielőtt becsukta volna az ajtót, rám vigyorgott. – Dehogy nem fogsz nekem palacsintát csinálni.