Luxen BONUS - Az esküvő

Az esküvő

Rajongói, nem hivatalos fordítás, ebből semmilyen anyagi javam nem származik, az eredeti szöveg Jennifer hivatalos Wattpad oldaláról van: https://www.wattpad.com/206685003-bonus-scenes-and-extras-why-are-you-nervous-lux

A fordítást átnézte és lektorálta Fazekas Tímea, itt is örök hálám érte :)

- Miért vagy ilyen ideges?

Ez egy tényleg jó kérdés Dee. Nem tudok rá válaszolni, hogy miért érzem úgy, hogy szétfeszít az energia. Nem kellene aggódnom, mégis így érzek. A kezem remeg egy kissé, és ha nem Dee foglalkozna a hajammal, akkor egy merő rendetlenség lenne.

- Tudom, hogy ostobaság, - mondom, összefűzöm az ujjaimat. – Már házasok vagyunk.

Egy hajcsat tűnik fel varázslatos módon Dee kezében. – Az igazat megvallva, megértem, az a házasság nem volt valódi.

Daemonnak és nekem a hamis neveinken kötött házasságunk Vegasban, valós volt. Vitatkozhat bárki, aki akar, hogy nem volt az, de nevek egy papíron nem jelentik azt hogy valakit jobban vagy kevésbé szeretnél.

És sem emberileg, se természetfelettileg nem lehetséges, hogy ennél jobban szeressük egymást Daemonnal, anélkül, hogy felégetnénk az egész galaxist.

De mindenki akivel törődtünk akarta az esküvőt,- én akartam az esküvőt, az egész dolgot, és mivel én akartam Daemon is. Ilyen a szerelem.

Habár ez egy jó lehetőség lehet arra is, hogy dobjam.

Nyílik az ajtó, éppen odafordulnék, de Dee meglóbálja a hajsütőt, mint egy fegyvert. – Még csak ne is gondolj rá, hogy megmozdítod a fejed – utasított.

Összeszorítottam az ajkaimat, mozdulatlanul ültem, míg kuncogást nem hallottam magam mögött.

- Úgy néz ki, mint akit mindjárt megver azzal a dologgal.

A szemeim kikerekedtek, amikor meghallottam Lesa hangját. És ha az előbbi fenyegetés nem lett volna felugrok és tapsikolok, mint egy boldog fóka. – Lesa! Itt vagy!

- Mondtam neked, hogy jövök! Semmi a világon nem állíthatott volna meg. – Hangja egyre közelebbről szólt és egy gyors üdvözlő ölelésben részesítette Dee-t. Én voltam a következő, az egyik karjával magához szorított mielőtt lehuppant volna elénk a kanapéra és Dee tovább kínzott a hajsütővel és a csatokkal.

Lesa izgatott pillantása körüljárta az arcom. – A sminked egyszerűen csodálatos.

- Nekem köszönhető, - kuncogott Dee.

Megforgattam a szemem, mire Lesa vigyorgott, és kisöpörte a fürtjeit az arcából.

- Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy – mondtam ki, amit gondoltam. A szívem megtelt melegséggel. – Aggódtam az időjárás miatt, hogy majd befolyásolja a légiközlekedést.

- Egy darabig úgy tűnt. A hó még esik, de az utak egészen tiszták. – Simított végig ruhája burgundi szoknyáján. – Ez egy csodaszép ház, olyan, mint amit az őrülten gazdagok HGTV házaiban látni. Tudni szeretném egyáltalán, hogy hogy végül itt lesz az esküvő?

Vigyorogtam és kuncogtam, majd elkapott az ideges izgalom és a buzgó boldogság. A ház tényleg lenyűgöző volt. Több emelet magas, egy palotára emlékeztetett egy romantikus történelmi regényből a hatalmas báltermével és a soha véget nem érő teraszával.

- Ez a mi fajtánk egyik tagjához tartozik – válaszolt Dee Lesa kérdésére, miközben egy tincset a helyére igazított és egy hajtűvel rögzítette, épp hogy csak nem szúrta át a koponyám. – Több, mint boldog, hogy használjuk.

Mi fajtánk.

Két különös és erőteljes szó, ami most már gyakorinak számított ebben az új világban, ami folyamatosan építi magát újjá. Két szó, amit alig tudunk kimondani, és bárki másból, aki kívül esik a közeli körből kíváncsiságot vagy egyenesen gyilkos ellenszenvet vált ki. De nem fogom ezzel tölteni a mai - az esküvőm- napját.

Amikor a dolgok lecsillapodtak a betörő idegenek és az emberiség heves összecsapása után, Daemont és engem hazaküldtek. Kolorádóba a többiekkel együtt. Hónapok teltek el mire megtaláltam Lesa-t. Ő és a családja még azelőtt elhagyta Petersburg-öt, hogy az invázió elkezdődött volna és a várost, ahová áttelepültek, Chambersburg-nek hívták Pensylvániában. Amint megtaláltam és a repülőterek újból kinyitottak, visszarepült Kolorádóba.

A találkozás keserédes volt és egy kissé talán őrült is.  Daemon beleegyezésével úgy határoztam, hogy elmondom Lesa-nak az igazságot arról, hogy miért tűntünk el a pokol elszabadulása előtt. Nem lepődött meg különösebben és egészen jól vette az egészet, de még mindig elég fura ilyen nyíltnak lenni, hogy mik is vagyunk.

- Istenem, találnom kell nekem is egy idegent – jegyezte meg Lesa körülpillantva a díszes hálóban, ahol készülődtünk. – Mind gazdagok és gyönyörűek.

Ez nem mindükre igaz, de rájöttem, hogy semmi szükség, hogy erre rámutassak most.. Megint nyílt az ajtó és Beth lépett be rajta. Csípőjén a kicsi Ashley, rajta egy fehér fodros ruha burgundi selyemövvel. Sötét haját hátratűzték pufók arcából, ametiszt szemei kíváncsisággal fénylettek.

Ashley még túl fiatal koszorús lánynak és őszintén, egyikünk sem bízik benn, hogy valami hihetetlenül bizarr ne történne. Mondjuk, például minden szék lebegni kezdene. Így ő csak tiszteletbeli koszorús lány lett.

Beth félénken Lesa-ra mosolygott és letette Ashley-t a padlóra. A lányka egy pillanatig dülöngélt, aztán kiegyenesedett. A fehér, fényes Mary Jane stílusú keményfa padlón oda araszolt, ahol Lesa ült és várakozóan felmosolygott rá.

- Uhhm, most mit akar? – pillantott kérdőn először Beth-re majd ránk Lesa. Nevettem, mert Ashley-vel ez egy folyamatosan felmerülő kérdés.

- Valószínűleg csak bámulni fog egy darabig, aztán megunja. Bocsi, már elérte a hátborzongató szakaszát – magyarázta Beth pirulva, majd felénk fordult. – A bálterem kész, csodásan néz ki. A karácsonyi téma nagyszerű ötlet volt.

- Még mindig úgy gondolom, hogy a rózsaszín királyabb lenne – motyogta Dee.

Bölcsen inkább csendben maradtam.

A gyomrom összeszorult egy kicsit. A koszorúslányaim itt vannak. A terem kész. Az esküvő egy órán belül kezdődik. Ó, Atyám!

- Kész! – lépett hátra Dee.

Ingatag lábakkal felálltam és az ovális tükör elé álltam. – Váó - motyogtam -, kitettél magadért.

- Hát, igen – nevetett Dee. A smink, amit készített lágy volt és érzéki. A fények és az árnyékok füstös hatásúvá tették a szemem és egy kis barack pírral is megbolondította. Az ajkaim természetes rózsaszínek voltak. És a hajam? Wow. Sosem gondoltam, hogy a hajam lehet ilyen csodálatos. Dee addig göndörítette, csavarta és tűzte meg stratégiai pontokon, míg egy laza kontyba nem rögzítette, leheletfinom loknikba.

- Már csak a ruhára van szükség – mondta Lesa és odasétált, ahol az még a zsákjában lógott. Megtapogattam a köntösömön a csomót azon gondolkodva, hogy milyen furának tartanák a lányok, ha lejtenék nekik egyet.. De mielőtt ezt tettem volna, eszembe jutott anya és a mellkasom mélyén fellobban a fájdalom tüze.

Anyának itt kellene volna lennie.

Nehéz nem hiányolni, főleg most, nehéz nem szomorúnak lenni. Nehéz nem fejtegetni, menyire igazságtalan hogy nincs itt, de tudom, hogy ez lenne az utolsó dolog, amit akarna azon a napon, aminek örömmel telinek kell lennie

Kopogtak az ajtón. Zavartan körbepillantottam. Mindenki itt volt, akinek itt kellett lennie.

- Igen? – szólt ki Beth.

Nyílt az ajtó és a szívem kihagyott egy ütemet.

Daemon sétált be a szobába, sokkolva mindenkit. Először is csak bámulni tudtam. Fekete szmokingot viselt hozzáillő burgundi mellénnyel, de Szent Anyám, senki nem nézhet ki olyan jól, mint Daemon Black szmokingban.

Minden épkézláb gondolatot kisöpört a fejemből.

Sötét hullámait valamivel megszelídítette és levágatta, álla erős vonala simára volt borotválva. Azok a fényes, smaragd színű szemek csillogtak. Nem nézett körül a szobában, pillantása azonnal megállapodott rajtam.

Annyira meglepődtem, hogy ott volt. Minden érzelem, amit a jelenléte okozott, teljesen leblokkolt engem. De igazán, nem kellene ennyire meglepődnöm ezen.

Persze, Daemon dacol mindenféle hagyománnyal és csak úgy megjelenik itt.

- Mit csinálsz itt? Neked nem lenne szabad itt lenned. Ez rossz… - Csattant fel Dee.

- Csitt, - pisszegte le Daemon, az ajka egyik sarka felkunkorodik, ahogy tovább indult.

- Olyan kibaszottul bosszantó vagy – emeli fel frusztráltan a kezeit a húga.

Daemon úgy tűnt, hogy nem is hallja őt és a szemeim kitágultak, ahogy egyenesen felém jött. Nem tudtam mozogni, nem tudtam megszólalni. A vigyor tovább terjedt, felfedve a gödröcskéit.

Elakadt a lélegzetem, amikor az egyik kezével a derekam, a másikkal a nyakam karolta át. Magához húzott, a mellkasunk összeért és mivel csak egy vékony köntöst és egy divatos csipkés fehérneműt viseltem, úgy érződött, mintha semmi nem lenne közöttünk.

Daemon egyre csak közelített a szájával az enyémhez és megcsókolt. Nem csak egy gyors puszi volt. Nem szemérmes csók. Ez mély volt és lassú, végigbizsergetett és feltüzelte a vérem az ereimben. Nyelvünk összeért. Összegabalyodott. A csók elfeledtette velem, hogy nem vagyunk egyedül.

Lassan hátrébb húzódott és megszólalt. – Cica, jobb, ha készen állsz. Lassan itt az ideje a második felvonásnak.

Ashley tapsikolt és sikongatott, én meg csak bámultam rá.

Daemon lassan elengedett, a kezeit elhúzta és újra lábra állított. Elfordult, Lesa-ra kacsintott, majd elhagyta a szobát az ajtót becsukva maga mögött.

- Oh. Édes. Istenem – motyogta Lesa.

Elkábultam. – Ő… Ő csak…

- Ő csak Daemon, - sóhajtott Dee és undorodva rázta a fejét. – Abszolút nincs tekintettel a hagyományokra. A seggfej – a szemei kitágultak, amikor Ashley felkuncogott. – Oops. Bocsi. Fülvédő.

Beth felhúzta a szemöldökét, aztán felém pördült. – Oké, készülnöd kell.

A következő néhány pillanat homályba borult előttem, főként azért, mert még mindig tántorogtam attól a bizsergető csóktól.

Egyszer csak a köntös eltűnt, a ruha pedig óvatosan a helyére került. Egy csomó gombja volt, olyan sok, hogy tudtam, később az éjszaka folyamán Daemon nagyon gyorsan nagyon rá fog unni.

A gondolatra elpirult az arcom.

A ruha lenyűgöző volt. A derekamra simult és az egész szoknya úgy tűnik, mintha csillogna, amikor fordulok, hercegnőnek érzem magam. Giccses,de annyira igaz. A nyakvonala lágy esésű és szívkivágású és a felsőrészt apró gyöngyök borították végig a szoknyáig, ami művészien szétszóródtak.

Amikor megláttam a tükörképem, azt gondoltam, hogy hűha, végre tényleg úgy néztem ki, mint egy menyasszony.

- Gyönyörű vagy – mondta Dee és egy puszit nyomott az arcomra.

- Valóban az vagy – lépett közelebb Lesa.

- Igazuk van – ültette ismét a csípőjére Ashley-t Beth. – Kész vagy?

Bólintottam, vettem egy mély lélegzetet és visszapislogtam a szemembe szökő hülye könnyeket.

- Köszönöm. Mindannyitoknak. Komolyan így gondolom. Annyira boldog vagyok, hogy mind itt vagytok.

Dee megajándékozott egy könnyes mosollyal és a kezét legyezte a szemei előtt. – Oké, abba kell hagynunk, mielőtt tönkretesszük ezt a sok csodás sminket.

Nevettem, de igaza volt. Nyilvánvalóan mindannyiunknak hullámzottak az érzelmei, így elhagytuk a szobát a mikulásvirág csokrokkal a kezünkben.

A séta a bálteremig olyan volt, mint egy álom, túl lassú, de mégis túl gyors. Elértük az obszidián darabokkal fedett dupla ajtót. A lányok beléptek. Az ajtó csendben bezáródott mögöttük, amint egy magas ember kilépett rajta csak annyi időre állva meg, amíg egy csókot nyomott Dee arcára.

Álltam és a csokromat szorongatva vártam. A tervek szerint nem egyedül sétálok végig a sorok között.

Archer hasonló szmokingot viselt, mint Daemon és kísérteties lila szeme fénylett – szelídebben, mint valaha. – Csak hogy tudd, Daemon is legalább olyan ideges, mint te, annak ellenére, hogy úgy tesz mintha totál laza lenne.

Nevetés fojtogatott. – Lesekszel a gondolataiban?

- Talált.

- Tudod, hogy mennyire utálja ezt – ráztam meg a fejem.

- Naná – vigyorgott és felém nyújtotta a karját. – Lenyűgözően nézel ki, Kat. Komolyan.

- Köszönöm – suttogtam.

A szívem olyan gyorsan és keményen dobogott, hogy nem hallottam az ajtó nyitódását és hogy a zenekar játszani kezdett. Csak azért mozdultam meg, mert Archer elindult és rájöttem, hogy ez is a terv része.

Csillogó fények tömkelege fogadott minket a mennyezetre és a falakra felfüggesztve. Hatalmas mikulásvirágok és fehér rózsák kerültek a terembe. Fehér és piros szirmok voltak szétszórva az elefántcsontszín szőnyegen.

Kis összejövetel volt a luxen kolóniából és az egyetemről ismert barátainkkal és a családunkkal. Ahogy végig sétáltam a folyosón, észrevettem egy vigyorgó fejet.

Luc.

Közvetlen elől ült, ölében egy boldog Ashley pattogott ujjai között mikulásvirág szirmokat morzsolgatva. Elvileg Daemon-nal kellett volna lennie fent, de biztos vagyok benne, hogy Ashley már csinált valami különös origin baba mutatványt és most Luc a bébiszittereként vesz részt a szertartáson. Luc rám kacsintott, amikor tekintetem megállapodott kettejükön, Ashley pedig a kis öklével integetett felém.

Rendben.

A pillantásom végigfutott a lányokon, aztán Dawsonon, aki közvetlen Daemon mellett állt, és ahogy megláttam őt egyedül ő létezett, senki más.

Tekintetünk összekapcsolódott és a szerelem, ami a szemében ragyogott perzselő volt és olyan erőteljes, amit még sosem láttam. Nem néztem félre, amikor Archer átadta a kezem Daemon-nek és csatlakozott Dawson-hoz.

Daemon pillantása feszülten kutatta az enyém és mielőtt a luxen eskető beszélni kezdett volna, azt mondta. – Te vagy a leggyönyörűbb, amit volt szerencsém eddig látni.

- Te is – motyogtam nagyon halkan.

Az ajka megrándult. – Cica…

Elvörösödtem, az eskető megköszörülte a torkát. A ceremónia elkezdődött, de őszintén szólva, gőzöm sincs miről beszélt az ember – ehhm, az idegen – sima és hivatalos hangja visszhangzott az egész teremben. Én Daemont bámultam, ahogy a szívünk és a pulzusunk egyszerre vert.

Ahogy a ceremónia folytatódott, Daemon mosolya folyamatosan nőtt, míg meg nem jelentek a gödröcskéi, és tudtam, hogy annak a mosolynak a tükörképe az én arcomon ragyog. Könnyek lepték el a szemem és amikor egy úgy döntött, hogy kibuggyan, Daemon állta útját. Letörölte és mintha hallottam volna, hogy valaki, talán Dee, felszipog.

Azután Daemon azt mondta, hogy – Akarom!

Amikor rám került a sor, hogy megismételjem az eskü szövegét, a hangom remegett, de az utolsó szó tisztán hangzott. – Akarom!

- Ez csak természetes – válaszolt önelégülten Daemon.

Netevés hangzott fel és mielőtt reagálhattam volna, Daemon megcsókolt – megcsókolt, úgy, mint korábban a szobában, de még annál is erősebben, mélyebben és jelentőségteljesebben.

- Nos, nincs is szükség arra, hogy megkérjem, csókolja meg a menyasszonyt – jelentette be az eskető szórakozott hangon.

Erre mégjobban nevettek és Daemon végre felemelkedett a számról, szemei úgy ragyogtak, mint a csiszolt gyémánt.

A násznép felé fordított minket, amikor az eskető világosan és hangosan bejelentette. – Hagy mutassam be Önöknek Mr. és Mrs. Black-et.

A meghívottak felállva éljeneztek. A kiálltásokon át hallottam Ashley boldog sikongatását. Épp elindultam volna feléjük, amikor Daemon visszahúzott. Az egyik pillanatban még álltam, a másikban már a karjaiban voltam és a mellkasához símultam. Valamilyen csoda folytán sikerült megtartanom a csokromat, ahogy a karjaimat a nyaka köré fontam.

Nevettem, ahogy az éljenzés erősödött és Daemon újra megcsókolt. Alaposan elkábultam és kifulladtam, mire újra levegőhöz jutottam.

- Szörnyű vagy – suttogtam a fülébe.

Daemon kuncogott, miközben szorosan tartott. – És pont emiatt szeretsz.

A mosolyom kiszélesedett, ahogy a homlokomat az övéhez támasztottam. – Pontosan.

Kérlek hagyj egy rövid kis hozzászólást, hogy tudjam, érdemes ezt csinálnom :)